Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tanévkezdésig felépül a sportcsarnok

A tervek szerint szeptember 1−jétől birtokba vehetik a mozgás
szerelmesei a hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola új
sportcsarnokát – tájékoztatta portálunkat Almási István alpolgármester.

A létesítmény PPP program keretében valósul
meg, ami azt jelenti, hogy a beruházó állami kölcsönnel felépíti a
csarnokot, az önkormányzat pedig 15 éven keresztül visszabérli, majd 15
év után az épület átkerül a tulajdonába. Addig is évi 122 millió forint
lesz a bérleti díj, ami magába foglalja az üzemeltetési költségeket is.
Az alpolgármester szerint ez egy nagyon indokolt beruházás, hiszen az
ország egyik legjobb középiskolájáról van szó, amely kiváló
sporteredményeket ért el, annak ellenére, hogy nem rendelkezett
tornateremmel, csak tornaszobával. Ráadásul szeptembertől sportosztályt
is indítanak kézilabda és futball tagozattal, ami szintén megfelelő
létesítményi hátteret igényel.
A sportcsarnok összesen 5700
négyzetméteres lesz, amiből 3000 négyzetméter a sportlétesítmény, 2700
négyzetméter a 91 autó parkolását biztosító mélygarázs – tudtuk meg
Varga András települési képviselőtől. A csarnok a többfajta labdasport
űzésére alkalmas sportpálya mellett egy 400 férőhelyes lelátót és egy
70 négyzetméteres fitness termet is magába foglal.