Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tanévzáró est

Főként reneszánsz művekkel és irodalmi előadásokkal készültek a
gyerekek a Liszt Ferenc Ének−Zenei Általános Iskola év végi műsorára.
Az eseményt a Petőfi Művelődési Központban tartották.

A tanévzáró estet már hagyományként, több éve rendezik meg az
Ének-Zenei Általános Iskola pedagógusai. Itt az iskola kórusa, irodalmi
színpada és a néptáncosai léptek fel, több mint háromszáz gyermek vett
részt a produkciókban.

A hangszeresek a romantika korából választott műveket adtak elő,
Saint-Saenst, Chopint és Cimarosat is hallhatta a közönség. Az irodalmi
színpad diákjai, a reneszánsz év alkalmából Mátyás király emlékére,
meséket, történeteket jelenítettek meg. A rendezvény alatt egy
rajzkiállítást is megtekinthettek a részt vevők, az iskola
tehetségesebb diákjainak rajzait Kakukk Tünde pedagógus válogatta össze
erre az alkalomra.

Megszakítás