Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tanyáktól a téeszekig

A mezőgazdasági nagyüzemi termelés erőltetett terjesztésével komoly
sebet kapott a társadalom, átalakult a vidék lakosságszerkezete, és a
hagyományos kultúra is súlyos támadást szenvedett el.

Az
Emlékpontban adott otthont a konferenciának, melyen Berényi Gyula, a
Károli Gáspár Reformtus Egyetem professzora eladásában rámutatott: a
téeszesítés előtt a magyar népesség fele a mezőgazdaságból élt, de húsz
év alatt ez az arány a felére csökkent. Vásárhelyről szólva az előadó
kiemelte: itt volt a legerősebb ellenállás a hatalom törekvéseivel
szemben, azonban a hatalom ezt nem tűrhette, és végül megtörte a
parasztság akaratát.

A
konferencián eladást tartott Földvári László helytörténész a begyűjtés
rendszeréről, dr. Baracs Gabriella, az Emlékpont történésze a
téeszesítés vásárhelyi, 1948-56 közötti korszakáról. Az Emlékpont
történészei közül Gál László a batidai tanyaközpont létrehozását
foglalta össze, míg Mészáros Tamás a vásárhelyi gazdák ellen indított
koncepciós perekről tartott előadást.

Megszakítás