Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tapintható térkép került Hódmezővásárhely belvárosába

A látássérült gyermekek oktatási lehetőségeiről
tartottak konferenciát  Hódmezővásárhelyen, a Ginkgo Sas Hotelben szakmai
szervezetek és az érdekképviseletek bevonásával. Az előadások, egyeztetések
mellett átadásra került egy tapintható térkép is Hódmezővásárhely belvárosában.

A látássérült fiatalok oktatási lehetőségeit elemezték Hódmezővásárhelyen
egy konferencián szakmai szervezetek és érdekképviseletek bevonásával. A
rendezvény célja az volt, hogy a beteg gyermekeket támogató szervezetek
bemutathassák tevékenységüket és az érintettek is felvehessék a kapcsolatot a
megfelelő szakemberekkel.

– Manapság már próbálják előtérbe helyezni, hogy mi a jobb a fiataloknak,
lehet-e egy látássérült fiatalt egészséges társaival együtt oktatni, hogyan
fogadják be őket. Azért hívtuk életre a mai rendezvényt, hogy az érintettek
tisztába legyenek lehetőségeikkel és egymásra találhassanak – mondta Györgyné
Kiss Adrienn, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád
Megyei Egyesületének elnöke.

A konferencia zárásaként egy domborművet avattak fel a város főterén,
amely Hódmezővásárhely belvárosát ábrázolja. A felajánlás a Hódmezővásárhelyi
Rotary Clubtól érkezett,  azzal a segítő szándékkel, hogy a gyengén látók
is megismerhessék a belváros szépségeit, igaz ők nem látásukkal, hanem
tapintásukkal.

Megszakítás