Eddig 73 pályázat érkezett Hódmezővásárhelyen a Polgármesteri Hivatalba az önerős járdaépítés kapcsán. Az önkormányzat augusztus 31-ig várja azoknak a lakosoknak a jelentkezését, akik járdát kívánnak építeni ingatlanuk előtt, és ehhez a hivatal támogatását kérik.
Hódmezővásárhely lakosai számára a képviselőtestület megszavazta, hogy biztosítja a szükséges anyagot, amennyiben ingatlanuk előtt járdát kívánnak építeni. Ennek első állomása, hogy az érintetteknek augusztus 31-ig pályázatot kell benyújtaniuk az önkormányzathoz. Az ehhez szükséges dokumentumokat a Polgármesteri Hivatal földszint 20. irodájában lehet igényelni, vagy letölteni a város honlapjáról.
– Városunk lakosai, amennyiben a házuk előtt szeretnék a járdát felújítani, pályázhatnak támogatásra. Ennek keretében építőanyagot kapnak, és ebből nekik kell a járdát felújítani – tájékoztatott Ékes József, a Városüzemeltetési Csoport vezetője.
Eddig 73 pályázat érkezett az önkormányzathoz. A csoportvezető felhívja a lakosság figyelmét, hogy akár egy utcát, vagy utcaszakaszt is fel lehet újítani, ennek értelmében a magánházak tulajdonosai mellet társasházak is jelentkezhetnek a felújításra.
A programban részt vehetnek azok a lakosok is, akik a már meglévő járdára szeretnének aszfaltréteget húzni.
– Természetesen erre is lehet kérelmet beadni, de ez minden esetben egyedi döntést igényel – tette hozzá a csoportvezető.
Amennyiben az igénylők pályázata pozitív elbírását nyer, az önkormányzat kiszállíttatja a szükséges építőanyagot. A járdák elkészültének határideje november közepe.