Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tartalmas évet tervez idén is a hódmezővásárhelyi Emlékpont

Jelentősen
nőtt a hódmezővásárhelyi Emlékpont társadalmi és szakmai
elismertsége 2010-ben, és a remények szerint ez folytatódik az új
évben is, amelyben számos programot kínálnak a közönségnek – közölte
Blazovich Péter történész, az Emlékpont vezetője csütörtöki
évértékelő és az idei terveket ismertető sajtótájékoztatóján.

A látogatottság szempontjából kiemelkedő évet zártak: több mint 10
ezren voltak kíváncsiak a dél-alföldi kiállítóhely tárlataira és
programjaira, ami az előző évhez képest 41 százalékos növekedést
jelent – mutatott rá Blazovich Péter, hozzátéve, hogy az Emlékpont
tavasszal és ősszel a kiránduló csoportok kedvelt célpontjává vált,
nyáron pedig a környékre érkező turisták is szívesen látogatták.

A történész felidézte, hogy a katyni mészárlásról szóló tárlattal
nyílt meg tavaly januárban az Emlékpont új időszaki kiállítóhelye,
ahol áprilisban rendezték meg első saját rendezésű időszaki
kiállításukat az 1988-1990 közötti rendszerváltó évekről. A tavalyi
évet záró, Lucien Hervé munkásságát bemutató fotókiállítás pedig még
január 23-ig látható.

Tavaly indult útjára egy új oktatási program, melynek keretében a
város összes 12. osztályos diákja heti egy történelem óra keretében
az Emlékpontban tanul. Ez összesen 17 osztályt érint 500 iskolással
– hangsúlyozta Blazovich Péter, hozzáfűzve, hogy az intézményben
szeptembertől decemberig mintegy 200 tanóra volt.

Emellett új előadássorozatot is indítottak Közéleti Pont címmel,
melynek keretében jeles közéleti személyiségeket hívtak meg havi egy
alkalommal, bemutatva munkásságukat, életútjukat.

Az idei programokról szólva a történész elmondta, hogy a tervek
szerint február elején nyílik meg a recski kényszermunkatábor életét
bemutató időszaki kiállítás, mely áprilisban zárja kapuit. A
szakemberek azt az anyagot hozzák el Hódmezővásárhelyre, melyeket az
eredeti tárlatban láthatnak a látogatók Recsken.

A történelmi kiállítást egy művészeti tárlat követi majd, melynek
anyagát a fotó- és festőszimpózium alkotásaiból válogatják össze.
Augusztus végétől októberig Csizmadia Zoltán 1956-os festményeiből
adnak egy szűk keresztmetszetet, végül pedig egy kamaratárlatot
rendeznek hódmezővásárhelyi alkotók munkáiból.

Blazovich Péter kiemelte, hogy tudományos tevékenységét is folyatja
az intézmény: befejeződik a népbíróság és az igazoló bizottságok
működésének feldolgozása, mely tavaly kezdődött el, s egyedülálló az
országban, hisz ilyen széleskörű kutatást még sehol sem végeztek.
Ezt követően az 1958-1961 közötti időszak helyi téeszesítését
dolgozzák fel, és folytatódik az állambiztonsági szervek működését
feldolgozó kutatássorozat is.

Az elmúlt években kialakult hagyományoknak megfelelően idén is
tartanak konferenciát a nemzeti emlékezet hetében és a kommunista
áldozatok emléknapjához kapcsolódva. Emellett terveznek tudományos
tanácskozásokat is egyebek közt a kettős állampolgárságról, a
gazdasági életről vagy az új alkotmányról.

Tovább folytatódik a Közéleti Pont című sorozat, idén már
elsősorban Vásárhelyhez kötődő vendégekkel, és Gondolkodó Polgár
néven egy új program is indul, amely a magyar szellemi élet jeles
képviselőit mutatja be. Az Emlékpont vendége elsőként Sebestyén
Márta lesz január 21-én.

Továbbra is tartanak film- és könyvbemutatókat, ismeretterjesztő
esteket, és az utcára is „kilép” a múzeum, szerveznek majd
koncerteket, nyílt napokat, az Emlékpont fennállásának 5.
évfordulóját pedig a tervek szerint komoly rendezvénnyel ünneplik
meg.

Az oktatási csomag annyiban bővül, hogy napi rendszerességgel
használhatják az óvodások a rendszert, és megpróbálják kiterjeszteni
az egyetemistákra is az oktatást – mondta el Blazovich Péter.

(MTI)

Megszakítás