Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tavaszköszöntő majorette bemutató fúvós zenére, filmzenére és UV fényben

Tavaszköszöntő estet tartott a Hód-Kristály Majorett Csoport a Mozaik Kamarateremben. A húsz fellépő előbb fúvószenére, majd modernebb hangzású művekre adta elő produkcióját.

A városban 2006 decemberében alakult újjá a majorett csoport Hód-Kristály néven. Több korosztály is ebben a közösségben tanulja a műfaj sajátosságait, amit most egy tavaszköszöntő est keretében mutattak be közönségüknek. Ahhoz hogy színpadra álljanak, bizonyos szintű előtanulmányra és rutinra van szüksége a fiataloknak.

– Ahhoz, hogy valaki jó majorettes legyen, jó ütemérzék és kitartás kell. Ezt nem lehet egy-két próba alatt elsajátítani. Ahhoz, hogy valaki megtanulja a botforgatás rejtelmeit és mindezt a koreográfiával ötvözni tudja, legalább fél év kell – mondta Galambosné D. Szabó Katalin, a csoport vezetője.

A csoport tagjait számos fellépésre hívják, nem csak a városban, de vidéken is, sőt több esetben tartottak már bemutatókat külföldön is. Repertoárjuk teljes palettáját most a tavaszköszöntő rendezvényen mutatták be az érdeklődőknek.

– Két részre tudnám osztani a műsort. Először fúvós művekre épülő műsorszámokat láthatunk. A program második részében igazi különlegességeket mutatunk be. A lányok itt virtuóz technikákat alkalmaznak, amit tömegben nem tudnának előadni a sajátos koreográfiák miatt. A végén pedig látványos, UV fényben világító botokat használunk. Ezt a műsort a Titanic film zenéje kíséri – tette hozzá a csoport vezetője.

A bemutatón az összes vásárhelyi majorettes fellépett, amelyen a szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a gyerekek az eseményre ne versenyként, hanem egy kiváló megmutatkozási lehetőségként tekintsenek.

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetsmovebetsmove girişjojobetjojobet girişkavbetmeritking
Megszakítás