Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Településrendezési terv 2018 módosítás lakossági fórum 2

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata

a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdés a) pontja alapján közzé teszi

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város

(közigazgatási határon belül megjelölt 9 részterületre vonatkozó)

településrendezési eszközeinek módosítása

tárgyú véleményezési anyagot, valamint

lakossági fórumot hirdet

 

azzal a céllal, hogy a korábban regisztrált lakos – szervezet, vagy természetes személy – a lakossági fórumon szóban, illetve a lakossági fórumtól számított 8 napon belül – legkésőbb 2018. november 28.-ig  – papír alapon személyes benyújtással, vagy elektronikus úton a kommunikációs felületen javaslatot, észrevételt tehet, véleményt nyilváníthat.

 

Közzététel ideje:

2018. november 2-től 2018. november 23-ig

 

Helye:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala épületében (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.), valamint a város hivatalos honlapján (https://www.hodmezovasarhely.hu/telepulesrendezes/)

 

Lakossági fórumom ideje:

2018. november 20. (kedd)

12 órai kezdettel

 

Helyszíne:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal díszterem

(6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.)

Megszakítás