Az elmúlt években tetoválásaival vívott ki elismerést Jószai Tamás a
vásárhelyi fiatalok körében. Az alkotásokat mostantól viszont nemcsak testre,
hanem vászonra is festi a művész. Ez utóbi művekből nyílt meg első
kiállítása.
Jószai
Tamás művészeti szakközépiskolába járt, ahol elsősorban a szobrászattal
ismerkedett meg behatóan, ennek ellenére a testdíszítést választotta
hivatásának. Az Megfelelő előképzettség természetesen ehhez is kell, hiszen
komoly grafikai tudás nélkül elképzelhetetlen az ősi művészeti ág művelése.
Jószai kilenc éve csiszolgatja tehetségét és rajzol egyedi mintákat
bőrfelületekre. Az elmúlt évben új kihívást talált magának és vászonra is festi
már motívumait. A tetoválónak olaj- és akverell festményeiből nyílt meg első
kiállítása.
A
bemutatott festmények szerteágazó témákat ölelnek fel, ami mégis közös bennük,
hogy ezekkel a motívumokkal dolgozik a művész mindennapi munkája során
is.
Jószai
Tamás képeit Fodor Gabriella ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A grafikus
elmondta: az alkotónak olyan mérhetetlen nagy a fantáziavilága és olyan
színekben gazdag munkák kerülnek ki kezeiből, hogy szinte egy teljesen egyedi
festészeti stílus jellemzi a művész munkáját.