Projekt

A program közvetlen célja a közoktatás területén az IKT (Információs és Kommunikációs Technológiák) alapú oktatás alapjainak megteremtése, az oktatási infrastruktúra fejlesztése.
Ennek révén az IKT lehetőségek alkalmazása mind a tanórai, mind az otthoni tanulás tekintetében jelentős mértékben kiszélesednek.

Jelen pályázat keretein belül az önkormányzat minden feladat-ellátási helyére adott be pályázatot, ami annyit jelent, hogy a pályázat keretében minden önkormányzati fenntartású oktatási intézmény támogatásban részesül.

Mindezek megvalósítása során komoly segítséget nyújthat Önkormányzatunk számára a támogatásra ítélt Intelligens Iskola pályázat, melynek keretein belül 123.676.700 Ft összegű, vissza nem térintendő támogatást kapott.

Városunk fő céljai közé tartozik, hogy folyamatosan lépcsőről lépcsőre építsünk fel egy ún. digitális várost. Ennek a folyamatnak egyik fontos eszköze, hogy a képzés során a fiatalok megtanulják alkalmazni a mai kor információs eszközei által biztosított lehetőségeket.

Az elmúlt évek iskolaátszervezéseivel Hódmezővásárhely igyekezett megteremteni a gyermekek közti esélyegyenlőséget az oktatás területén. Ennek a lépésnek egy következő állomása, hogy ehhez az infrastruktúra is biztosított legyen.
Az „Intelligens iskola” projekt minden közoktatási intézmény számára egységes alapinformatikai infrastruktúrát biztosit, mely nélkülözhetetlen feltétele a kompetenciaalapú oktatás elterjesztésének es hozzájárul a területi különbségek mérsékléséhez es kiegyenlítéséhez.

Az elmúlt időszak TÁMOP 3.1.4 pályázatának lényege volt a kompetencia alapú oktatás széles körben való elterjesztése. Ennek érdekében a pályázat a kompetencia alapú oktatás módszertanának és eszközeinek széleskörű elterjesztését célozta, a pedagógusok módszertani kultúrájának korszerűsítését, a tanulók képességeinek és kulcskompetenciáinak egyénre szabott fejlesztését és megerősítését, a rendszerben meglévő szelektív hatások mérséklésével, valamint az egyenlő hozzáférés és esélyegyenlőség szempontjainak érvényesítésével.

A mai tudásalapú információs társadalmában elengedhetetlenül fontos az ún. informatikai írástudás, amelynek elsajátítását minél fiatalabb életkorban meg kell kezdeni. Aki gyermekkorától kezdve nem jut az informatikai alapismeretek birtokába, szinte behozhatatlan, hátrányos helyzetbe kerül társaival szemben. Ennek érdekében a tanulók felkészítése az új évezred információs társadalmára a közoktatás kiemelt feladata.

Az informatikai ismereteket, eszközöket, a kommunikációs kultúrát mindenki számára ingyenesen kell hozzáférhetővé tenni az oktatási rendszeren belül. A gyermekeket fel kell készítenünk arra, hogy az információs korban felnőttként élni, dolgozni, alkotni, tanulni, művelődni, szórakozni tudjanak, hogy az értékes és értéktelen információkat megkülönböztessék, továbbá tudásukat folyamatosan frissíteni, bővíteni tudják.
A közoktatásnak alkalmazkodnia kell a munkaerő-piac által támasztott követelményekhez. Szükséges az egész életen át tartó tanulás megalapozását szolgáló képességek fejlesztése.

Az oktatási folyamat átalakulása közben természetesen a pedagógus szerepe is megváltozik, hiszen ismeret átadó és számonkérő személy helyett, mint ismeretek közötti eligazodást segítő személy jelenik meg. A jövő iskoláinak, mint alapvető követelményt kell teljesíteniük a felkészítést a tudásalapú és információs társadalomra.

Manapság az egészen kicsi gyerekek is otthonosan mozognak technikai eszközökkel felszerelt világunkban. Azonban az eszközök tudatos, ésszerű, és hatékony felhasználását nekik is el kell sajátítaniuk. A képzés során a fiataloknak meg kell tanulniuk alkalmazni a mai kor info-kommunikációs eszközei által biztosított lehetőségeket. Hosszútávon mindez eredményezhetné a digitális szakadék csökkenését – a távmunka elterjesztésén keresztül - a munkanélküliség csökkenését, új munkakultúra elterjedését, a városban született fiatalok megtartását, a város vonzóvá tételét vállalkozások számára.

Összesített eszközlista

Iskolai Pc csomag
86 db
Tantermi csomag
86 db
Alkalmazás szerver
1 db
Szavazó csomag
6 db
Wifi csomag
12 db
SNI csomag(sajátos nevelési igényű diákok részére)
9 db