Tíz éve hunyt el Fehérvári János
vásárhelyi születésű, többszörös válogatott futballista. Az ő emlékére rendeztek
bajnokságot a hétvégén a Hódtói Sportcentrumban. A tehetséges roma fiatalembert
annak idején a Budapesti Honvéd fedezte fel. A sportoló kiugrását követően több
nemzetközi mérkőzésen is játszott.
A Cigány Kisebbségi Önkormányzat
rendezésében került sor a Fehérvári János Futballkupára. A szép pályát befutott
sportoló 1953-ban született Hódmezővásárhelyen, munkás szülők gyermekeként.
Fiatalon, a városban fedezték fel egy tehetségkutatón, nem sokkal később
felkerült a Budapesti Honvédba. Többszörös ifjúsági és felnőtt válogatott,
valamint olimpiai kerettag lett. Pályafutása során többek között játszott
Argentínában és Angliában is. Idősebb korában szakedzőként helyezkedett el.
Fehérvári tíz évvel ezelőtt hunyt el szívinfarktusban.
A hétvégi kupán – melyre közel
százan neveztek – a Fehérvári család is képviseltette magát. A jókedv és a sport
szeretete hatotta át a mérkőzéseket. A szervezők jövőre még több résztvevővel
szeretnék megrendezni az emlékkupát.