Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tíz fiatalnak adott támogatást a Rotary Klub

A Vásárhelyi Rotary Klub idén is támogatja a tehetséges,
de hátrányos helyzetű tanulókat. A héten tíz fiatal vehette át a helyi
szervezet 50 ezer forintos tanulmányi ösztöndíját.

A Vásárhelyi Rotary Klubnál már hagyomány, hogy minden év
végén ösztöndíjat adományoznak a tehetséges vásárhelyi diákoknak. Így volt ez
ebben az évben is.

– A tehetségnek nagyon sok formája van. A támogatás
megítélésénél nemcsak a tanulmányi eredmény számít. Ha valaki valamiben
különleges teljesítményt nyújt, legyen az akár sport vagy akár művészet és
közben még jó tanuló is, és rossz az anyagi helyzete, tehát hátrányos helyzetű,
akkor ilyen estekben tudunk támogatást nyújtani a tanulóknak – mondta Knyur
Géza, a Vásárhelyi Rotary Klub soros elnöke.

A helyi Rotary Klub idén is felkérte a vásárhelyi
intézmények igazgatóit és tanárait, hogy segítsék felkutatni azokat a gyerekeket,
akik érdemesek lehetnek erre az ösztöndíjra. Végül tíz gyermek vehette át a
szervezet tanulmányi támogatását, mely fejenként 50 ezer forintot jelent.

– Több tantárgyból is dicséretet kaptam idén és korábbiakban
is. Ez az ösztöndíj segíti további tanulmányaimat, a kapott összeget ugyanis
különböző eszközökre szeretném fordítani – mondta Katona Szabina, a Bethlen
Gábor Református Gimnázium tanulója.

Az
ösztöndíjak átadása után a meghívottak Szűcs Bea festőművész képeiből és
grafikáiból nyílt kiállítást is megtekinthették a rendezvénynek helyt adó
szállodában.

Megszakítás