Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tizedik születésnapját ünnepelte a Rozmaring Népdalkör

Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a vásárhelyi Rozmaring
Népdalkör. A jeles  alkalomból közös, dalos találkozót szerveztek a társ
népdalkörökkel együtt a Péczely Attila Zeneiskolában.

A város számos dalos csoportja közül a Rozmaring népdalkör idén
ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Ez jó alkalmat adott az összejövetelre.

A találkozón dr. Lázár János polgármester köszöntő beszédében hangsúlyozta: a népzene és a zenei kultúra ápolása legalább olyan fontos, mint a
színházi, vagy a képzőművészeti élet.

– A népzene az egyik legkifejezőbb módja anyanyelvünk és közös kulturális értékeink, hagyományaink megőrzésének – hangsúlyozta a polgármester. – Városunkban ez most az
olvasóköröknek köszönhetően reneszánszát élheti, és erre büszkék lehetnek a
vásárhelyiek.

A népdalkör vezetője, Farkas Ferencné elmondta: sok szép emlék gyűlt össze
az elmúlt években, a tagokat elsősorban a népdalok kötik össze, de fontosak a
kialakult barátságok is.

Az évforduló alkalmából a közönség számára is jól ismert nóták
csendültek fel, például Péczely Attila vásárhelyi népdalcsokrát és szerelmes
dalokat vittek a közönség elé a társ népdalkörökkel együtt. Nem csak
Vásárhelyről, vidékről is többen érkeztek a jeles eseményre, végül tíz csoport állt
színpadra.

Megszakítás