Első fokon tizenegy és fél
év börtönbüntetéssel sújtotta emberölés és kifosztás miatt a
Csongrád Megyei Bíróság kedden azt a hódmezővásárhelyi férfit, aki
megfojtott egy tizenkilenc esztendős tótkomlósi lányt, majd a
holttestét elrejtette a háza alagsorában.
Az ítélet szerint 2009. december 17-én a hódmezővásárhelyi
rendőrkapitányságon egy sikkasztás miatt folyó eljárásban hallgatták
ki a többször büntetett, 27 éves vádlottat. Ekkor közölték vele,
hogy korábbi munkaadójának mintegy 290 ezer forint kártérítést kell
fizetnie. A munkanélküli férfi amúgy is rossz anyagi helyzete emiatt
tovább romlott.
A férfi egy hirdetőújságból kereste ki a hitelközvetítéssel
foglalkozó későbbi sértett, egy tizenkilenc éves tótkomlósi lány
telefonszámát, akivel találkozót beszélt meg. A sértett –aki
tizennégy hónapos kisfiút nevelt – este elment a férfi lakására,
hogy egy 300 ezer forintos hitel feltételeiről tárgyaljanak. A
vádlott vitatkozni kezdett a lánnyal, mert nem akarta kifizetni a
hitelhez kapcsolódó 20 ezer forintos regisztrációs díjat és
jutalékot. A szóváltás dulakodássá fajult. A férfi megragadta a
sértett nyakát, aki segítségért kiáltott, védekezni próbált. A
vádlott azonban tovább fojtogatta áldozatát, akinek halálát végül
fulladás okozta.
Ezt követően a férfi a társasházi lakásához tartozó alagsori
lomtárolóban rejtette el az áldozat holttestét, majd magához vette a
lány pénzét – mintegy 200 ezer forintot, amit a karácsonyi
bevásárlásra készülve tartott magánál -, mobiltelefonját és
kabátját.
A vádlott a gyilkosságot a tárgyaláson tett vallomásában beismerte,
a kifosztást azonban tagadta.
Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így
az nem jogerős.
(MTI)