Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tizenkét csapat versenyzett az asztalitenisz diákolimpia döntőjén

Tizenkét csapat részvételével rendezték
meg a városi asztalitenisz diákolimpia döntőjét. A legjobb csapatok és egyéni
versenyzők a csongrádi, megyei fináléba jutottak tovább.

A versenyt ezúttal is a Liszt Ferenc
Ének-Zenei Általános Iskola tornatermében rendezték meg. A résztvevők létszáma
a tavalyi évhez képest jelentősen gyarapodott.

– Nagy örömömre szolgál, hogy többen teszik
próbára a tudásukat, mint az elmúlt évben – mondta Rárósiné Borbás Marianna, a
verseny főszervezője. – Ezúttal nyolc fiú és négy lánycsapat nevezett, s
mindannyian asztalhoz állnak egyéniben is. A városi iskolák mellett ezúttal
Mindszentről is érkeztek versenyzők.

A két fős csapatok, valamint az egyéni
résztvevők számára is a megyei döntőbe jutást volt a legfőbb tét. A regionális
finálét idén Csongrádon rendezik meg. Tavaly egyébként még ennél is sikerült
továbbjutnia az egyik vásárhelyi résztvevőnek, s a szervezők reménykednek
abban, hogy idén lesz olyan tehetség, aki az országos döntőig is eljut.

– Bízom benne, hogy valamelyik vásárhelyi
versenyzőnek idén is sikerül ez a bravúr – árulta el Rárósiné Borbás Marianna.
– Mindez azt is jelentené, hogy városunkban ez a sportág ismét felemelkedő
ágban van.

A verseny végeredménye:

Fiú csapat:  I.
Mindszenti Ált. Isk. (Kiss Zoltán-Köblös Attila) 
II. Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk. (Szabó Ádám-Szabó
Bálint) 
III. Bethlen G. Ref. Gimn. (Bán Csaba-Kendi Péter) 
IV. Szőnyi Benjámin Ref. Ált. Isk. (Kiss Máté-Dornstadter
Erchard) 

Leány csapat: I. Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk. (Molnár Mónika-Németh
Loretta Csenge) 
II. Varga T. Ált. Isk. (Borsi Barbara-Kovács Anita) 
III. Szent I. Ált. Isk. (Krumesz Regina-Gubicza
Viktória) 

Fiú egyéni: I. Köblös Attila (Mindszent)

II. Tápai Ádám (Németh L.)

III. Kiss Zoltán (Mindszent)

Leány egyéni:  I. Krumesz Regina (Szent I.)

II. Molnár Mónika (Liszt F.)

III. Németh Loretta Csenge (Liszt
F.)

Megszakítás