A politikai pártok az év
hátralévő részében 223 millió forinttal kapnának kevesebb
költségvetési támogatást a 2010-es büdzséről szóló törvényben
szereplő előirányzathoz képest – mondta Harrach Péter a Lázár János
fideszes frakcióvezetővel közösen jegyzett javaslatát ismertetve
kedden a parlamentben.
A kereszténydemokrata képviselőcsoport vezetője a költségvetési
törvénynek a pártok támogatását érintő módosítását ismertetve
kifejtette: a 2010-es előirányzat – amely a választási eredmények
alapján módosult – 2 milliárd 548 millió forint.
Az első öt hónapban ebből 1 milliárd 60 millió forintot fizettek
ki, míg a ki nem utalt támogatás a hatodiktól a tizenkettedik
hónapig 1 milliárd 486 millió forint. Ennek a tizenöt százaléka
pontosan 223 millió forint, ennyivel kapnának kevesebbet a pártok az
év hátralévő részében – közölte.
Így a csökkentett összeg, 1,263 milliárd forint lesz – tette hozzá
a KDNP-frakció első embere.
Ez egy olyan módosítás, amit a parlament minden pártja támogathat,
úgy ahogy a kétszáz fős parlamentről szóló változtatást is. Ez a
politikai elit önmagán kezdett korlátozása, ami első lépés kell,
hogy legyen az ország rendbetételéhez – mutatott rá.
„Az idei évi költségvetés adott, meglehetősen rövid a takaró, ebben
az évben nagyot nyújtózkodni nem lehet” – fogalmazott Harrach Péter,
hozzátéve: fokozatosan ki kell lábalni abból a helyzetből, amibe az
elmúlt nyolc év hibás kormányzása juttatta az országot.
(MTI)