A Fandante Kamarakórus, valamint a Bethlen Gábor Református Gimnázium
növendékei és öregdiákjai közösen adtak adventi konceret a Református
Ótemplomban. A műsorban számos különleges darab csendült fel.
Már negyedik éve, hogy a várakozás időszakában a Fandante Kamarakórus és a
Bethlen Gábor Református Gimnázium diákkara együtt lép színpadra. Idén
újdonságként az intézmény öregdiákjai is csatlakoztak hozzájuk.
– A Bethlen Gábor Református Gimnázium diákkórusa mellett most alakult egy
olyan vegyes kar, amely az énekelni szerető, egykori tanulókat fogja össze –
mondta Molnár Tünde kórusvezető.
A Bethlen kórusa évek óta jó kapcsolatot ápol a Fandante Kamarakórussal,
hiszen mindannyian ugyanabban a műfajban
jeleskednek. A közös fellépés ezúttal is rendkívül jól sikerült.
A koncert repertoárja nagyon színes volt, a hagyományos kórusdallamok
mellett olyan darabok is felcsendültek, amelyekben gitár, csörgő és dob is
szerepet kapott. Az ilyenkor szokásos finálé sem maradhatott el, a kórusok
közös dallal is megörvendeztették a közönséget.