Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Több millió jótékony forint a vízilabda-utánpótlásnak

Bár az összesítés még zajlik, az már biztos,
hogy több millió forint gyűlt össze a Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club
(HVSC) támogatására rendezett pénteki, jótékonysági bálon – tájékoztatta
vasárnap a HVSC elnöke az MTI-t.

Tímár László elmondta: több mint hatszázan
vettek részt a programon, melyet részvételükkel a magyar vízilabda kiválóságai
is kitüntettek. Így jelen volt Kemény Dénes, az olimpiai bajnok férfiválogatott
szövetségi kapitánya, valamint öt pekingi olimpiai bajnok: négy Vasas-játékos –
Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes – és a szegedi Varga
Tamás. Emellett – vezetőik révén – képviseltették magukat a szegedi és a
szentesi klubok is.

A szakvezető hangsúlyozta: Hódmezővásárhely
megmozdult és teljes mellszélességgel kiállt a kezdeményezés, ezzel az
utánpótlás-nevelés mellett. Kétmillió forint körüli összeg gyűlt össze az
adományokból, és a bálon az önkormányzattól további kétmillió forintos
felajánlást kaptak, így csaknem négy millió forinttal több jut idén a fiatalok
felkészítésére. Ez az éves klubköltségvetés felét jelenti.

Vásárhelyen az uszoda 1930-as megnyitása óta
folyamatosan él a vízilabdasport. A HVSC-ben 140 igazolt sportoló edz, közülük
több mint száz utánpótláskorú űzi a sportágat. A gyermek- és
serdülőkorosztályban fiú- és lánycsapat is van, de az összes korosztály jól
szerepel, és a tavalyi átszervezések után minden csapat előre lépett – mondta el
a sportvezető.

A bált megelőzte pénteken a Vásárhelyi
Sportnap, ahol a sportolók a díjakat a magyar férfiválogatottal 2000-ben,
2004-ben és 2008-ban is olimpiai bajnoki címet nyert szövetségi kapitánytól,
Kemény Dénestől vehették át.

(MTI)