Továbbra is 40 százalékkal a piaci ár alatt vehetik meg a bérlők és azok egyenesági rokonai az önkormányzati lakásokat. A csaknem 400 meghirdetett ingatlan kétharmadára már pályáztak is a benne élők, több mint 130 esetben pedig már a szerződéskötések is megtörténtek.
Bérlőkből tulajdonosok legyenek – ezzel a céllal hirdette meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat a tulajdonában lévő lakások egy részét.
– Eddig 250-260 pályázatot adtak be a 400 lakásra. Több mint 130-nál szerződést is kötöttek. Óriási eredmény, hogy több mint 100 család nem bérleménybe, hanem saját tulajdonba lakhat – mondta Cseri Tamás önkormányzati képviselő. Hozzátette: közülük 20-an a CSOK-ot is igénybe tudták venni.
Mészáros Zoltánné férjével 2 hónapja pályázott a Lázár utcai otthon megvásárlására, amely jelenleg még önkormányzati tulajdonban van. Terveik szerint CSOK-ot és banki hitelt is igénybe vennének az ingatlanvételhez.
– Nyolc éve itt lakunk a lakásban, az önkormányzat nagyon jó feltételekkel kínálta megvételre, 40 százalékos kedvezménnyel, ezért úgy gondoltuk, hogy élünk a lehetőséggel és megvásároljuk a lakást – mondta.
Az ingatlanokat az egyenesági leszármazottak is megvehetik, szintén 40 százalékkal a piaci árnál olcsóbban. Még 100 lakás várja gazdáját, többek között a Kertváros, az Éva utca, az Andrássy út, illetve a Rapcsák András utca különböző részein. Az önkormányzat nem értékesíti a Dobó-Bibó-Janáky utcán található 100 ház szociális bérlakásokat.