Egyenként 4 millió 750 ezer forintot nyert a Szántó
Kovács János, a Kiss Lajos Általános Iskola és a Móra Ferenc
külterületi ÁMK. A HEFOP forrást a halmozottan hátrányos helyzetű
tanulók integrált nevelésére fordíthatják az intézmények − jelentette
be sajtótájékoztatón Hódmezővásárhely polgármestere.
A pályázati
összegből a Szántó Kovács János Általános Iskola önismereti és
pályaorientációs kört hoz létre, míg a Kiss Lajos Általános Iskola
személyiségfejlesztő és hagyományőrző diákkör működésére fordítja az
összeget. A Móra Ferenc ÁMK egyéni felzárkóztató programok segítésére
valamint életmód és környezetvédelmi kör támogatására szánja a
pályázati pénzt.
Lázár János
sajtótéjékoztatóján beszélt arról is, hogy Hódmezővásárhely a
külterületi utak építésére elnyert pályázati pénz mellett a projekthez
szükséges önerőre is sikerrel pályázott, a 28 millió forintról szóló
ígérvényt a napokban kapta kézhez a belügyminisztertől. Ugyanebből a
forrásból nyert el a város 20,5 millió forintot, amit az állatvásártér
építésére fordíthatnak.
forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu