Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Több mint 150 család már átvette a tűzifát

Már
több mint 150 családot támogatott a város ingyenes tüzelővel – mondta el Varga
András a belváros egy részének önkormányzati képviselője ma reggel a
városellátó Vámház utcai telephelyén. A mai napon az újvárosi és a belvárosi
városrészből érkeztek a rászorulók az ingyenes tűzifáért.

Varga András a faosztás során elmondta: az öt
mázsa tüzelő közel tizenkétezer forint értékű támogatást jelent.

– Közel ezren igényeltek ingyenes tűzifát eddig már több
mint 150 család át is vette a támogatást – tájékoztatott a képviselő.

Hódmezővásárhely Megyei jogú Város
Önkormányzata az előző évekhez hasonlóan idén is segíti a nehéz anyagi körülmények
között élő polgárokat ingyenes tűzifával. Idén elsősorban azokat támogatja a
város, akik megromlott  egészségügyi
állapotuk vagy előrehaladott életkoruk miatt nem tudnak részt venni a
nyesedékfa gyűjtésben, amire erdész engedélye mellett a Kása erdőben lesz lehetőség.
Engedélyt a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési csoportjánál lehet kérni.

Holnap Fekete Ferenc és Grezsa István települési képviselők várják a
rászorulókat a Városellátó Kft. Vámház utcai telephelyén.

Megszakítás