Több mint 260 család kapott idén ingyenesen tűzifát. A mai napon a kertvárosban
élő rászorulók vehették át a fejenként öt mázsa tüzelőt.
Dr. Kószó Péter alpolgármester, a kertvárosi városrész
települési képviselője elmondta: a készletek kimerülőben
vannak, de a hatalmas igényre való tekintettel az akció
folytatását tervezi a város.
A
hódmezővásárhelyi önkormányzat a tél beállta előtt évek óta
tüzelővel segíti a nehéz körülmények között élőket. Az
elmúlt évben – köszönhetően egy nagyobb erdőszakaz
szükségszerű kitermelésének – nyolcszáz család kapott
családonként hat mázsa tűzifát, az idei évben azonban
lényegesen kevesebb fa állt rendelkezésére.
–
Az idén a Népjóléti Irodába 1060 igény érkezett, eddig 260
család kapott öt mázsa fát. Elsősorban hatvan év felettiek és
a nagycsaládosok részesültek a természetbeni támogatásból,
hiszen ők nem tudnak részt venni a nyesedékfa gyűjtésben –
tájékoztatott dr. Kószó Péter alpolgármester, a kertvárosi
városrész települési képviselője.
A
nyesedékfa gyűjtésre idén is a Polgármesteri Hivatal
városüzemeltetési csoportjának engedélyével, erdész
felügyelete mellett a Kása erdőben lesz lehetőség.
Az
önkormányzat az ingyenes tűzifa akciót folytatni szeretné: a
családok további támogatása érdekében nagyobb mennyiségű
tűzifa vásárlását tervezi a város.