Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Több mint 50 gazda nyert eddig földbérleti pályázaton Hódmezővásárhelyen és térségében

Hódmezővásárhelyen és Székkutason ötvenkét, többségében fiatal gazda szerepelt sikerrel eddig az állami földterületek haszonbérleti jogára kiírt pályázatokon – tájékoztatta a vásárhelyi önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.

Göbl Vilmos elmondta, az eddig mintegy 2650 hektárnyi állami földterület haszonbérleti jogára kiírt pályázaton – az érintett parcellák mintegy felén – hirdettek eredményt. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a Körös-Maros Nemzeti Park kezelésében lévő, állami tulajdonú földterületeket 52 nyertes helyi- és többségében fiatal gazda használhatja a jövőben.A kihirdetett pályázatok között a legkisebb 3,2 míg a legnagyobb 161 hektáros birtokot jelent.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által Hódmezővásárhelyen meghirdetett 62 birtokra 436, míg Székkutason 29 birtokra 177 pályázat érkezett. Mindkét településen minden területre volt jelentkező. Általában hat-nyolc pályázat érkezett egy-egy földterületre, de a nagyobb és értékesebb parcellák esetében gyakori volt a 10-15 jelentkező – tudatta a sajtóreferens.

Göbl Vilmos közölte, a program sikerében a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak is szerepe volt, hiszen a város – a helyi gazdák kérésének megfelelően – mindenben segítette a pályázókat. A városházán pályázati tanácsadó iroda várta az érdeklődőket, akik ingyenesen kaphattak segítséget. Hódmezővásárhely a gazdák tájékoztatásában is szerepet vállalt: a város a honlapján, valamint két, a térség minden háztartásába ingyenesen terjesztett hirdetőújságban minden egyes pályázatot a kiírástól a lezárásig folyamatosan hirdetett, a pályázati tanácsadó iroda elérhetőségeivel. A tanácsadó irodán eddig több mint 300 gazda érdeklődött az állami tulajdonú földterületek iránt.

(MTI)