Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Több mint ezer gyermek vesz részt a városi korcsolyaoktatásban

Hetente 69 osztály, több mint ezer gyermek veheti igénybe hétfőtől péntekig az önkormányzat által biztosított korcsolyaoktatást a város főterén felállított jégpályán.

A téli időszakban az úszás mellett a mindennapos testnevelés keretében január 3-tól február 24-ig, nyolc héten át 69 osztály, mintegy ezer gyermek tanulhat meg a korcsolyázni.

– Teljesen változóak a korosztályok, az általános iskola alsó tagozatától kezdődően a középiskolás korosztályig, minden diák igénybe veheti a korcsolyaoktatást – mondta Horváth Zoltán, sportreferens.

Heti egy órában, szakképzett korcsolyaoktató segít a gyerekeknek abban, hogy biztonságosan tudjanak mozogni a jégen.

– A korcsolyázást lehet megtanulni, hogy hogyan rögzítsük a korcsolyát. Nekem az tetszik, hogy így megtanulok korcsolyázni, és így önállóan is járhatok majd a pályára – mondta Dósz Márton, diák.

Délelőttönként 8 – 11 óráig, illetve délután déltől háromig, óránkénti beosztás szerint korizhatnak a diákok, akik nemcsak a korcsolyázás fortélyait leshetik el, de balesetvédelmi oktatásban is részesülnek.