Több mint
hatszáz alkotás érkezett az 56. Vásárhelyi Őszi Tárlatra, ezek közül
választja ki a tíztagú zsűri azt a kétszázat, amelyet október 4-től
láthat a nagyközönség az Alföldi Galériában nyíló kiállításon.
Nagy Imre zsűrielnök, a Tornyai-múzeum igazgatója szerdán a
helyszínen elmondta: az összesen 625 alkotás 256 művésztől érkezett,
összesen 335 festmény, 151 grafika, 126 kisplasztika, érem, szobor
és 13 egyéb, többnyire tűzzománc- vagy kollázstechnikával készült
alkotás.
Mint kifejtette, a zsűri valamennyi alkotást egyenként értékel,
majd többségi szavazással döntenek. Arról, hogy a tárlat fődíját, a
Tornyai-plakettet ki veheti át október első vasárnapján, már a
teljes anyag ismeretében, csütörtökön határoz a zsűri.
Pogány Gábor művészettörténész, a tárlat kurátora kifejtette, hogy
a Vásárhelyi Őszi Tárlatot egyedülálló módon több mint ötven éve
minden esztendőben megrendezik. Hozzátette: sehol máshol nincs arra
példa, hogy 1954 óta folyamatosan meg tudják szervezni a kortárs
alkotók seregszemléjét, és Európában is csak néhány hasonló
kiállítás akad.
A tárlat abban is egyedülálló, hogy ma már szinte az egyetlen olyan
seregszemle, ahol a mind a három képzőművészeti ág – a festészet, a
grafika és a szobrászat – művelői megmérethetik magukat –
fogalmazott a szakember.
A kurátor elmondása szerint míg évtizedekkel ezelőtt a realista
stílusirányzat volt jellemző a bemutatott festményekre, ma már nem
lehet ilyen stílusbeli kötöttségről beszélni. Sőt, mivel a fiatalok
körében egyre inkább a hiperrealizmus a népszerű, a zsűrizés során
igyekeznek „simogatva bánni” az avantgarde művekkel – jegyezte meg
Pogány Gábor.
(MTI)
(fotó: hodmezovasarhely.hu)