Több mint kétszáz sertést
lopott el hódmezővásárhelyi munkahelyéről öt férfi – közölte a
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel hétfőn.
Az öt gyanúsított közül négyen a bűncselekmény elkövetése idején a
sertéstartó telepen dolgoztak, míg egyiküktől korábban már megvált a
tulajdonos – mondta Szenti Szabolcs szóvivő. Hozzátette: a terheltek
206 jószágot tulajdonítottak el hárommillió forint értékben az
elmúlt hónapokban. A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfiak
további egymillió forint értékben loptak takarmányt.
(MTI)