Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Töklámpást faragtak a szülők és a gyermekek

Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Klauzál
Gábor Általános Iskola Nádor utcai tagintézménye a „Töknapot”. Ilyenkor a
gyerekek szülői segítséggel lámpásokat készíthetnek, amelyeket az esti
felvonulásra is magukkal visznek.

A Nyár mögöttünk, tél előttünk című programot most zárta le az intézmény.
Ennek keretében a diákok egész héten az ősz témakörével foglalkoztak és az
ilyenkor szokásos terményekkel ismerkedtek.  Többek között gesztenyéből,
csuhéból és kukoricából készítettek figurákat és a legjobban sikerült
alkotásokból kiállítást is rendeztek. Az intézmény azért szereti a projekt
formát alkalmazni, mert ezáltal sokkal eredményesebben tudják a gyerekek az
ismereteket elmélyíteni.

Ezen a délutánon a korábbi évek nagy sikerére való tekintettel megint
lehetett töklámpásokat készíteni, a feladatból – a hagyományoknak megfelelően –
a szülők is kivették a részüket. Volt olyan, aki már másodjára kísérte el
gyermekét erre a rendezvényre és így nagy rutinja volt abban, hogyan kell lámpást
faragni.