Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tornyai János festőművész 75 éve halt meg

Hetvenöt éve,
1936. szeptember 20-án halt meg Budapesten Tornyai János
festőművész, az alföldi parasztság életének és környezetének egyik
legkiválóbb tolmácsolója.

1869. január 18-án született Hódmezővásárhelyen zsellérszülők
gyermekeként. Kivételes tehetségét már az elemi iskolában
felismerték. Néhány év gimnázium után a budapesti Mintarajziskolában
Székely Bertalan, Lotz Károly és Greguss János növendékeként
szerezte meg a szakmai ismereteket. 1894 és 1896 között szülővárosa
ösztöndíjával Párizsban a Julian Akadémiát látogatta. Nagy hatást
tett rá Munkácsy Mihály kritikai realizmusa és szellemisége. Német-
és olaszországi tanulmányút után tért vissza szülővárosába, ahol
1919-ig lakott. Noha 1894-től rendre szerepelt a Műcsarnok
tárlatain, kezdetben megélhetési gondokkal küzdött, műteremhez is
csak 1903-ban jutott. A Műcsarnok 1904. évi tavaszi tárlatán a Juss
című képe első változatával Ráth György-díjat, a Barcelonai
Nemzetközi Kiállításon pedig aranyérmet nyert.

Tornyai művészetének első szakasza kapcsolódik a
Munkácsy-hagyományhoz. Főként életképeket festett, eleinte lírai,
később drámai előadásban a paraszti életet ábrázolta. Az 1910-es
években festette legjellegzetesebb alföldi tájlépeit: Gémeskút,
Mártélyi nagy fa, Bús magyar sors. A pusztán élt, hogy
azonosulhasson annak világával, ahogy ő nevezte, a “nagy
sömmivel”.

Festészete mellett kulturális tevékenysége is jelentős: komoly
szerepe volt abban, hogy a század első évtizedében művésztelep
fejlődött ki Hódmezővásárhelyen, s az 1905-ben alapított (1951 óta
nevét viselő) városi múzeum létrehozásában is része volt. 1919-ben a
városvezetés elvette a műtermét, ekkor elhagyta Hódmezővásárhelyt, a
kecskeméti művésztelepre, majd Budapestre költözött. Társa lett egy
nála 30 évvel fiatalabb nő, 1932-ben házasságot kötöttek –
kapcsolatuk azonban nem volt felhőtlen.

Tornyai János 1928-29-ben Baján, 1933-34-ben néhány hónapig
Szentendrén dolgozott. Öregkori alkotásait megélénkült színek,
gazdagabb témaválasztás jellemzi. 1929-ben Csokorkötés című művét a
Barcelonai Nemzetközi Kiállításon aranyéremmel jutalmazták, akárcsak
Műteremben című képét az 1933. évi Nemzeti Képzőművészeti
Kiállításon.

1934-ben Hódmezővásárhelyen művészek, írók és műbarátok Tornyai
Társaságot alapítottak, a betegeskedő mestert hazahívták. Műveiből
nagyszabású kiállítást rendeztek, a város életjáradékot is
megszavazott részére. Élete utolsó éveit szülővárosában töltötte, s
Hódmezővásárhelynek ajándékozta 426, a múzeumnak 90 képét. A
combnyaktörést szenvedett művészt felesége a fővárosba hozatta,
Tornyai akkor végrendelettel neki juttatta összes művét.

Halála után az özvegy és Hódmezővásárhely között perre került sor,
amelyben a Kúria döntött. E szerint a városnak ajándékozott művek a
múzeumé maradtak, az özvegy pedig életjáradékot kapott. Noha az
asszony akkor azt állította, nincs a birtokában Tornyai-kép, halála
után lakásában 717 festményre és rajzra bukkantak az egykori műterem
padlója alá rejtve. A kitűnő állapotban megtalált festményeket még
abban az évben, 1984-ben a közönség elé tárta a Magyar Nemzeti
Galéria.

(MTI)