A vásárhelyi parasztcsaládból származó Tornyai János szülővárosa támogatásával Párizsban Munkácsy Mihály keze alatt tanulhatott, majd hazaérkezése után nemcsak festészetével, hanem jelentős kulturális szervezőtevékenységével is támogatta a vásárhelyi művészeti élet feltámasztását. Munkásságával művészgenerációk sokaságának adott mértéket és követendő magatartásmintát.
A festőművész nevét viselő, 2012-ben teljesen felújított múzeum állandó régészeti kiállításában a látogató az újkőkor emberének mindennapjaiba nyer betekintést. A Körös-kultúra Tiszajenő-Szárazparton feltárt ház rekonstrukciója mellett láthatóak a legismertebb régészeti leletek, a Kökénydobi Oltár és a Kökénydombi Vénuszok is. Emellett a múzeumban a dél-alföldi régióban egyedülálló, a múzeum teljes gyűjtőkörét felölelő látványraktárban megtekinthetőek a mintegy ezerötszáz darabból álló, kiemelkedő jelentőségű néprajzi, régészeti, helytörténeti és képzőművészeti tárgyak is.
A múzeumban található Munkácsy Mihály Női tanulmányfej (Női portré 1895.) című alkotása, amit a híres festőművész párizsi tanítványának, Tornyai Jánosnak dedikált.
Az állandó várostörténeti kiállítás az Évszázadok a Hód- tó partján – Houdtól Újvárosig címet viseli. A tárlat számára berendezett két teremben a 13. századtól egészen a 19. század elejéig láthatunk korabeli használati tárgyakat, a város történetének régészeti leleteit, olyan háttérben, amely egyszerre modern és múltidéző.
A múzeum időszaki kiállításairól bővebb tájékoztatást az intézmény weboldala (www.tornyaimuzeum.hu) nyújt.
Nyitva tartás: hétfőn zárva, keddtől vasárnapig 10.00-17.00.
Tel: +36 62/242-224