Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Török Sándorra emlékeztek

Török Sándorra, a legendás hírű vásárhelyi testnevelő tanárra, a helyi úszó és vizilabda sport megteremtőjére emlékeztek a hétvégén a róla elnevezett fürdőben pályatársak és barátok. A legendás sportember idén lett volna 80 esztendős.

Török Sándor 1932. február 14-én született Hódmezővásárhelyen. 1947-ben tehetséges mellúszóként tűnt fel, de 1956-ig több sportágban is remekelt. 1954-től 1972-ig úszó és vízilabda edzőként, 1976-tól 1994-ig az önállóvá vált vízilabda szakosztály edzőjeként dolgozott. Irányításával kerültek a vízilabdások először az OB I-be 1980-ban. A Bethlen Gábor Református Gimnáziumban 1960-tól tanított testnevelő tanárként, onnan ment nyugdíjba 1996-ban. A legendás sportember 2005-ben, 73 éves korában hunyt el. Idén lett volna 80 esztendős, a róla elnevezett fürdőben hétvégén barátai és pályatársai emlékeztek életére.

– Kiváló edző volt és úgy össze tudta tartani az embereket, fiatalokat, idősebbeket, hogy mindig egymást segítve tudtuk előre vinni a dolgokat – mondta dr. Tímár László.

A megemlékezésen díjakat is átadtak. Dr. Kmetykó Lajos a 20. század legjobb vásárhelyi vizilabdása címnek örülhetett.

– Ellenőrizte, hogy ki hogyan tanul. Volt olyan csapatunk, amelyben heten voltunk doktorok és ellenőrizte, hogy a vizsgáink hogyan sikerültek. Nemcsak edző volt, hanem inkább kicsit idősebb jóbarát, illetve testvér. Velem is különösen jó viszonya volt, mint csapatkapitánnyal – mondta dr. Kmetykó Lajos.

A fürdő bejáratánál lévő domborműnél koszorút is elhelyeztek a megemlékezők. Ezt követően a program az uszodában folytatódott, ahol a többek között a seniorok a Zenta csapatával játszottak. Az esemény a Hódmezővásárhelyi Senior Úszó és Vízilabda SC, a Török Sándor Baráti Kör Egyesület és a Hódmezővásárhelyi Vízilabda SC közös szervezésében jött létre.

Megszakítás