Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tovább menetel a Kosársuli

Légióssal erősített és sorozatban ötödik
magabiztos győzelmét aratta az Enternet Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s csapata.
A Hódtói Sportcsarnokban a Debreceni Egyetem kapott ki 105–82-re.

A meccsre kilátogató nézők meglepődve tapasztalták,
hogy a hazaiak között egy légiós is bemelegített. A Maliból származó Cheick
Diakite idén végzett az amerikai Virginia Tech egyetemen és a magyar élvonalban
Körmenden mutatkozott be. A vasiaknál átlagban 9 pontot és 9 lepattanót
jegyzett, a vásárhelyiek a Debrecen elleni meccs napján igazolták le. Az új
center és ezzel együtt a sárga mezben pályára lépő hazaiak idegesen, sok
hibával kezdtek. A második negyedtől mind Diakite, mind a Kosársuli
eredményesebb lett, s így rögtön jelentősebbé vált a házigazdák előnye.
Félidőben 52–40 volt az állás, ám a vendégek az egyre növekvő hátrány ellenére
sem adták fel a küzdelmet. A térfélcserét követően is biztosan vezetett a
vásárhelyi csapat, ám érződött, hogy nem szabad kiengedni, az egyetemisták
ugyanis becsülettel igyekeztek. Arra azonban nem volt esélyük, hogy igazán
megszorongassák a hazaiakat. Az Enternet Vásárhelyi Kosársuli végül 105–82-re
nyert, a sikerhez az új légiós 34 ponttal, valamint 21 lepattanóval járult
hozzá. Ezzel együtt Diakite nem volt elégedett a teljesítményével, a center úgy
fogalmazott: nem ismeri még elég jól a csapata figuráit, ezért ennél még jobb
produkcióra lesz majd képes. A Kosársuli magabiztos győzelméhez persze a
többiek  teljesítményére is szükség volt, Czibere 16, Vas 14, míg Utasi 10
pontig jutott. Dr. Elek András csapata a sorozatban elért ötödik sikere után
már második a bajnoki tabellán. A kék-sárga együttes legközelebb a Szolnoki
Főiskola otthonában vendégszerepel, majd november 20-án pénteken megyei rangadó
keretében a Szedeák lép pályára Vásárhelyen.

Megszakítás