Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Továbbra sem nyilatkozik a Jobbik a Hód-Mezőgazda ügyében

Nem nyilatkozik a Hód-Mezőgazda privatizációja
kapcsán a Jobbik helyi elnöke, Dombi-Kiss László, így továbbra sem tudni, hogy
a párt kinek az oldalán áll: a céget privatizáló jelenlegi tulajdonosok érdekeit
képviselik, vagy azt a több száz vásárhelyi családot, akiket a magánosítás során
átvertek.

Február 22-e óta nyomoz a Hód-Mezőgazda 2004-es
privatizációjával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozóiroda. Az ügyben Budai Gyula
elszámoltatási kormánybiztos és Lázár János polgármester tettek feljelentést.

A magánosítás kapcsán már több párt hódmezővásárhelyi
szervezete is megszólalt. A Vásárhelyi Televízió interjút próbált készíteni a
Jobbik helyi elnökével, Dombi-Kiss Lászlóval is, mivel a párt feltűnően hallgat
az ügyben.

A VTV tisztázni szerette volna azokat a híreket, hogy a párt
hallgatásának köze van ahhoz, hogy az elnök közel 19 éve a Hód-Mezőgazda
alkalmazásában áll. A televízió szerette volna megtudni, hogy Dombi-Kiss László
és pártja törvényesnek tartja-e a privatizációt és a Jobbik miként rendelkezik
olyan információkkal, amelyek csak a Hód-Mezőgazda Zrt. jelenlegi
tulajdonosaitól és vezetőitől származhatnak.

Dombi-Kiss elzárkózott a
nyilatkozattételtől és korábbi közleményükre hivatkozott, mely szerint nem
kívánnak további feszültséget gerjesztve hozzájárulni ahhoz, hogy az ott
dolgozók bizonytalanságban érezzék magukat.

A VTV szerette volna megkérdezni a
Jobbik helyi elnökétől azt is, hogy miért cselekszik a Jobbik választási
programjával ellentétesen, azaz miért nem áll ki az elszámoltatás mellett,
holott a kampányban ennek hangoztatásával próbáltak minél több szavazót
megnyerni. A Jobbik helyi elnöke nem nyilatkozott a televíziónak.

Megszakítás