A tram-train kivitelezési munkáinak érdekében két köztéri alkotást is eltávolítottak ideiglenesen a Népkert Vasútállomásnál, Hódmezővásárhelyen. Egy alapos felújítást követően később már felújítva, ismét láthatóak lesznek a szobrok.
A tram-train építése újabb fázisához érkezett, a közműkiváltások folyamatban vannak, egyre több látványos jele mutatkozik a sínpálya előkészítésének Hódmezővásárhelyen. Az Ady Endre utcán, annak későbbi szélesítése miatt, a villanyoszlopok eltávolításával párhuzamosan, a Népkerti Vasútállomás mögött tér művészeti alkotásait is ideiglenesen áthelyezik.
– A Strabag, amely elnyerte a pálya építését, elkezdi a terület előkészítését innen a népkerti állomástól elindulva az Ady Endre utca felé. Itt van két olyan szobor, amelynek az elvitele szükségessé vált azért, hogy a munkálatok közben ne sérüljenek. Természetesen az emlékmű és szobor vissza fog kerülni – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.
Az egyik alkotás Szabó Iván, A korsó című 1969-ben készült szobra, amely közel 50 éve itt áll, a másik pedig Návay Sándor, a vásárhelyi leventék kálváriájáról szóló emlékmű, amelyet 2006-ban állítottak. Az önkormányzat úgy döntött, hogy az alkotásokat, ha már elmozdítják eredeti helyükről, most fel is újítja a múzeum.
– Műtárgyvédelmi szempontokat figyelembe véve kell, hogy elkerüljenek innen az alkotások, ugyanis márciustól az említett tram-train beruházásnak köszönhetően munkaterület lesz a helyszín – mondta Nagy Nándor, a Tornyai-múzeum főrestaurátora.
Mindkét alkotás egy 1 múlva kerül ki újra Vásárhely közterére.