Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Tram-train megállók Vásárhelyen

Hazánkban elsőként Hódmezővásárhely és Szeged között valósulhat meg a vonat és a villamos előnyeit ötvöző közlekedés, a tram-train. Az építésre és a járművek beszerzésére vonatkozó közbeszerzéseket kiírták, szakértők szerint a kivitelezési szerződéseket nyáron megköthetik.

 

– A kivitelezésre 20 hónap áll rendelkezésre. Némi matematikával tehát kijelenthető, hogy 2019 első negyedévére várható, hogy a vasút-, illetve a villamos vonal elkészülhet – mondta Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere a Hódmezővásárhely és Szeged között megvalósuló tram-train beruházásról.

 

A pálya megépítése után próbaüzem következik. A városban a Népkertben, a strandnál, a Hősök terén, az Andrássy utcán, illetve a Kálvin János téri körforgalom közelében és a nagyállomásnál lesz majd tram-train megálló. A legnagyobb változás az Andrássy utca elején várható: itt dupla sínpáron közlekedik, így ez a szakasz teljesen új burkolatot kap. Megszűnnek a parkolók, behajtani csak engedéllyel lehet majd.

 

A beruházással párhuzamosan a városban több új körforgalom is épül, amelyek elősegítik a rugalmas és biztonságos közlekedést. Arra is ügyeltek, hogy a megállóknál kerékpártárolók legyenek.

 

 

 

 

 

 

Megszakítás