Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Turisztikai paradicsom a Mártélyi Tájvédelmi Körzetben

Igazi, aktív
kikapcsolódásra alkalmas paradicsommá változik a Mártélyi Tájvédelmi
Körzet; szerdán átadták a Kalandparkot, de lehetőség van a tájat
bejárva a kincskeresésre is, és őszig további szórakozásra, vagy
éppen piknikezésre alkalmas parkokat adnak át.

A Kalandpark a mártélyi Bodnár Bertalan Oktatóközpont mellett
nyitotta meg kapuit, már az első napon több mint száz gyermeknek. A
tájhoz illeszkedő, népi motívumokkal díszített park egy nagyobb
turisztikai fejlesztés részeként valósult meg – tájékoztatta az
MTI-t a pályázatban érintett Hódmezővásárhely önkormányzatának
sajtóreferense, Göbl Vilmos.

A turisztikai beruházás során a Hódmezővásárhelyet Mártéllyal
összekötő kerékpárút mentén pihenőhelyek épültek, tájtörténeti
kiállítótér létesült, valamint az oktatóközpont eszközparkja is
gyarapodott, túrakenukkal, GPS-eszközökkel. A dél-alföldi régió
egyik legjelentősebb természeti értékét képviselő Mártélyi
Tájvédelmi körzet így tartalmas és feledhetetlen kikapcsolódási
lehetőséget nyújt az egész család számára már az idei szezonban –
tette hozzá.

Az oktatóközpont új eszközei a kincskereséshez (geocaching)
szükségesek. Az ártér különböző pontjai vízen és szárazföldön
egyaránt kis ládákat rejtenek, melyek felkutatásával a
természetvédelmi terület szépségét tapasztalhatják meg a kalandorok,
de megismerkedhetnek az ott levő növényekkel és védett állatokkal
egyaránt.

A Kalandpark kilenc toronyból áll, melyeket fahíd, ingóátjáró,
kötélhíd, kötélalagút, egyensúlyozó gerenda, tibeti függőhíd és egy
húsz méter hosszú drótkötélpálya köt össze. Az átkelők járómagassága
egy illetve két és fél méter között változik. Az öt és tizenkét év
közötti gyerekek a Kalandparkban kipróbálhatják ügyességüket
mászófalon, tűzoltócsövön, bordásfalon, mászóhálón, különböző
függeszkedő- és kapaszkodójátékokon, spirálcsúszdán, mászórámpán. Az
eszközök vízállóak, így adott esetben egy áradás sem károsítja
őket.

A projekt a Dél-alföldi Operatív Program keretében az Európai Unió
támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg, és várhatóan szeptember végére
készül el teljesen. A beruházás teljes költsége ötvenmillió forint,
melyet ötven százalékban az Európai Unió támogat.

(MTI)

Megszakítás