Csaknem kilenc millió
forintból újítják fel a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás által
üzemeltetett Klauzál Gábor Általános Iskola nyílászáróit, frissítik a tantermek
festését – mondta el mai sajtótájékoztatóján Patócs Anikó.
Az iskola igazgatója kifejtette: hétmillió forintot nyertek pályázaton, a
fennmaradó 1,7 millió forinttal a Kistérségi Társulás egészítette ki az
összeget.
– A pénzből felújítjuk, részben kicseréljük az épület ablakait, és új
bejárati ajtót is kap az iskola. Öt tanterem teljes tisztasági festést kap,
hatban pedig javítási munkálatokat végeznek. – tájékoztatott az igazgatónő.
Patócs Anikó elmondta: a felújítási munkába augusztus elején kezdenek bele,
szeptember elsején pedig már egy felújított, tiszta épületben kezdődhet az új
tanév.