A Hódmezővásárhely Ifjúságáért Egyesület csatlakozott a Megyei Önkéntes
Központ által életre hívott Önkéntes Pontok hálózatához. A vásárhelyi
szervezetnek az a feladata, hogy közvetítő szerepet töltsön be a fogadó
szervezetek és az önkéntesek között.
A
Hódmezővásárhely Ifjúságáért Egyesület még 2006-ban alakult meg azzal a
célkitűzéssel, hogy a városi gyermek és ifjúsági önkormányzat számára szakmai és
technikai hátteret adjon és segítsen a fiatalok számára programokat szervezni.
Az elmúlt hónaptól most már önkéntes pontként is működnek, ilyen iroda a
megyében öt városban található meg. Olyan civil szervezetek támogatására
számítanak, akik térítésmentesen tudják szolgáltatásaikat másoknak biztosítani.
Tulajdonképpen a segíteni tudók és a rászorulók közti közvetítést vállalja
magára a vásárhelyi egyesület.
Az egyesület
a jövőben az ifjúsági érdekvédelem felé is szeretne elmozdulni.
Egyik
legfontosabb céljuk, hogy Hódmezővásárhely közgyűlése ifjúsággal kapcsolatos
döntéshozatalának előkészítésében részt vehessenek, akár előzetes szakmai
tanulmányok elkészítésével, akár a közgyűlés bizottsági munkájában.
A
Hódmezővásárhely Ifjúságáért Egyesület önkéntes pontja a Bajcsy-Zsilinszky
utcán, a volt mérleggyár épületében található. Aki igénybe venné ezt a
szolgáltatást – szeretne másokat támogatni, vagy éppen segítségre szorul, – az
itt jelentkezhet.