Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új épületszárnnyal bővül a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum

A
korszerűsítés mellett új épületszárnnyal bővül a hódmezővásárhelyi
Tornyai János Múzeum; a beruházás mintegy 365 millió forintból
valósul meg, mely 85 százalékban pályázati forrás – hangzott el a
dél-alföldi városban csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

Almási István, a város alpolgármestere a projekt bemutatóján
kiemelte: a legmodernebb technikával felszerelt városi intézmények,
így a 155 ezer darabos régészeti, néprajzi, képzőművészeti,
helytörténeti gyűjteménnyel rendelkező Tornyai János Múzeum és a
város múltját egyedülálló módon az ott élők nézőpontjából bemutató
Emlékpont olyan kulturális értékei Hódmezővásárhelynek, amelyek
igazán egyedivé és vonzóvá teszik a települést még a napjainkra
jellemző kultúra-fogyasztási szokások forgatagában is.

A beruházás keretében az új épületszárnyban háromszintes
interaktív bemutatóhelyet alakítanak ki 687 négyzetméteren. A
bővítésként megépülő fogadóépület földszintje előcsarnokként,
kiállítótérként és rendezvénytérként szolgál. Az előcsarnokot a
múzeumi könyvtár zárja olvasóteremmel és oktató kabinettel.

Az épületrészben kétszintes könyvraktár és kutatásra alkalmas
dolgozóhely is létesül, a szintek közötti közlekedést üvegburkolatú
látványlift biztosítja, s a belső átrium zöldfelületként funkcionál
majd. A kiállítóteret installációs raktár szolgálja ki.

A Csongrád megyei múzeumok között egyedülálló, tágas
látványraktár létesül a pincében, melyben az eddig a látogatók elől
elzárt, kiemelkedő jelentőségű régészeti, néprajzi, képzőművészeti
és helytörténeti gyűjteményt mutatják be.

Az új kiállítóterekben látogatóbarát technológia és
szolgáltatások várják majd a vendégeket, akik úgynevezett audio
guide rendszer és érintő képernyős infoterminálok segítségével
tájékozódhatnak.

A Tornyai János Múzeum látogatóbarát fejlesztése várhatóan
októberben veszi kezdetét és 2012 tavaszán zárul.

(MTI)

Megszakítás