Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új épületszárnnyal bővül a Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Mintegy 200 millió forint önkormányzati forrásból egy új épületszárnnyal bővül a 
Németh László Gimnázium és Általános Iskola. A korszerűsítés célja, hogy a jövőben
egy telephelyen működhessen az intézmény. Az új épületben 12 osztály kap majd helyet.

Kiállta az átszervezés próbáját a Németh László Gimnázium és
Általános Iskola, mondta Dr. Lázár János polgármester az iskola aulájában
tartott sajtótájékoztatón. Az intézményt három évvel ezelőtt vonták össze a
volt József Attila Általános Iskolával, a legfrissebb felmérések szerint azóta emelkedett az oktatás színvonala.

– A képviselőtestület látva az eredményeket és az iskolában folyó munkát úgy döntött: érdemes beruházni, és az igazgató által három évvel ezelőtt
benyújtott, Novák Gyula Ybl -díjas építész készítette terveket megvalósítani. A fejlesztéssel az intézmény egy 12 tantermet magába foglaló, új épületszárnnyal bővülne ki, a beruházásra
az önkormányzat saját forrásából 200 millió forintot fordít.

A fejlesztéshez szükséges összeget az önkormányzat az elmúlt
időszak során személyi és dologi kiadásokon spórolta meg. A keleti szárnyból nyíló új épületrészt
folyosó köti majd össze a mostani iskolával.

-Jó érzés, hogy lehet olyan döntéssel találkozni, amikor az
oktatás racionalizálása során felszabaduló összeget visszafordítják fejlesztési
célokra. Ez példaértékű lehet az egész országban – nyilatkozta Árva László, az
intézmény igazgatója.

A közbeszerzési eljárást követően várhatóan már a nyár
elején elkezdődik a közel 900 négyzetméter alapterületű, kétszintes épület
kivitelezése, és októberben már az új létesítményben tanulhatnak a gyerekek.

A fejlesztés legfontosabb célja, hogy a jelenleg két
telephellyel rendelkező intézmény a jövőben egy helyen működjön, így a volt
József Attila Általános Iskolába járók is a hódtói épületben tanulhatnának.

– A diákok szempontjából lenne a legfontosabb, hogy az
intézménynek egyetlen telephelye legyen, de az sem elhanyagolható, hogy így a
pedagógusok számára is megfelelő munkakörülményeket lehet biztosítani –
hangsúlyozta Tóthné Kecskeméti Katalin, az Oktatási, Kulturális Ifjúsági és Sport
Bizottság elnöke.

A közben megüresedő, volt József Attila Általános Iskola
épületére is felújítás vár. Pályázati forrásból tervezik a korszerűsítést, ahol
a jövőben ugyancsak oktatási feladatokat lát majd el a HISZK.

Megszakítás