Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új hangosítás a Belvárosi Katolikus Templomban

700 ezer
forintot adományozott egy házaspár a Belvárosi Római Katolikus Templomnak, az
összeget az egyház a templom hangosításának korszerűsítésére
fordította.

Régen elavult már
a Belvárosi Római Katolikus Templom hangosítása. Az elmúlt fél évben a
jelentősebb rendezvények, ünnepi misék alkalmával már a Károlyi Ház technikáját
használták. Egy házaspár felajánlásának köszönhetően most lehetőség nyílt új
eszközök vásárlására – tájékoztatott Kopasz István atya. Az adományból új
erősítőt, keverőpultot, hangszórókat és mikrofonokat vettek. A technika
kiválasztásánál az önkormányzat szakembereinek tanácsaira támaszkodtak. Az új
felszerelést először a március 15-i ünnepi ökumenikus istentisztelet alkalmával
próbálták ki, a rendszer pedig remekül megállta a
helyét.

Megszakítás