Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új homlokzatot kapnak a dr. Rapcsák András utcán az ingatlanok

A belváros rehabilitációjához kapcsolódóan a dr. Rapcsák András utcában lévő lakóingatlanok homlokzatának felújítása folyamatosan zajlik. Az utca képe augusztusra teljesen megújul.

A belváros rehabilitációjának keretében a művelődési központ, a múzeum épülete és azok környéke teljesen megújul. A beruházás során azonban nem csak a közintézmények felújítására kerül sor, hanem az ott található lakóházak homlokzatai is új arculatot kapnak. Az önkormányzat a megvalósítás érdekében még korábban úgy döntött, hogy a város az ingatlan tulajdonosok részére felújítási támogatást nyújt.

Az ingatlanok felújításához szükséges összeg egyharmadát az önkormányzat vissza nem térítendő támogatásként ajánlotta fel a tulajdonosoknak, ha azonban a lakók nem rendelkeznek önerővel, akkor a munkához visszatérítendő támogatást is kaphatnak.

– A végeredmény lassan látható lesz, hiszen jó néhány ház már elkészült és több helyen most is folyik a kivitelezés. Azonban ezt a végeredményt megelőzte az a folyamat, hogy az önkormányzat minden egyes lakóval felvette a kapcsolatot, és felkínálta ezt a lehetőséget, amellyel az összes lakóház élni kívánt – mondta dr. Makó András aljegyző.

Elsőként a Z bérház Lázár utcai szárnya készült el. Ezt követte a többi. Tavasz óta folyamatosan felállványozott homlokzatokat láthatnak a járókelők az utcában. A dr. Rapcsák András utca 10 szám alatti ingatlan, ahol az ATIVIZIG székháza van a magyar állam tulajdona. Az épület felújítását pályázati forrásból az állam finanszírozza. Ennek az épületnek azonban nem csak az arculata újul meg, energiatakarékossági szempontból le is szigetelik a homlokzatát. Jelen pillanatban a dr. Rapcsák András utca 2-es számú ingatlana közvetlen befejezés előtt áll. Az utcában lévő házak homlokzatai augusztus végére, a megújult művelődési központ, templom és múzeum átadására teljesen elkészülnek.

Megszakítás