A diákok február 19-ig dönthetnek arról, hol folytatják középfokú
tanulmányaikat. Mostantól már a nyolcadik osztály elvégzése után is lehet
szakmát tanulni és három év alatt erről bizonyítványt szerezni. Az előrehozott
szakképesítésben részt vevők tanulmányi ösztöndíjat is kaphatnak, amely akár a
havi 30 ezer forintot is elérheti.
A korábbi években a tanulók a közismereti tantárgyak elsajátítása és a
pályaorientáción való részvételt követően, csak a 10. osztály elvégzése után
választhattak szakmát. 2009-ben módosították a közoktatási törvényt.
Ennek értelmében öt év helyett már három év alatt is hozzá lehet jutni a
képesítést igazoló okirathoz. Most már 16 évet megelőzően, közvetlenül a
8. osztály elvégzése után elkezdődhet a szakképzés. Egy kőművesnek tanuló diák például
a Kalmár Zsigmond Ipari Szakiskolában három év alatt szerezhet
bizonyítványt.
Vásárhelyen a HISZK hat előrehozott szakképzést nyújtó szakmát indítana a
következő tanévben. A hegesztő, a szerkezetlakatos, a kőműves, a
szobafestő és mázoló, a női szabó, a szakács és – ha sikerül – a cukrász képzés
is ide tartozik majd. Kiemelten támogatott szakmáknak a hegesztő, a
szerkezetlakatos és a kőműves számít, mivel ezekből hiány van. Akik középfokú
tanulmányaikat ilyen irányban folytatnák, várhatóan az iskola befejezése után
rögtön el tudnának helyezkedni.
Az előrehozott képzésben tanulók ösztöndíjban is részesülnek. A tanulmányi
eredménytől függően 10 ezertől akár 30 ezer forintot is kaphatnak
havonta. Ez azt mutatja, hogy érdemes tanulni és az elmozdulás a minőség
irányába történik.
Míg az általános iskolát végzett diákok a következő hetekben a
továbbtanulásukról döntenek, addig az HISZK szakoktatókat keres. Nyolc olyan
pedagógus jelentkezésére számítanak, akik tudásukat a kerámia, a gépészet
valamint az asztalos szakmák terén adnák át a fiataloknak.