Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új menza, tantermek a Németh László-iskolában

Felújítás-sorozat közepén tart a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola. Új menza és tantermek készültek. A fejlesztés folytatódik a Modern Városok Programban mintegy egymilliárd forintból.

 

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola, Hódmezővásárhely egyik legdinamikusabban fejlődő oktatási intézménye – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester. 1989-es átadása óta bővítések és felújítások sora jellemzi az intézményt, amelyek jelenleg is folyamatban vannak. Az egyik leglátványosabb átalakuláson az étkezde ment át, amely egy kibővítést követően színvilágával, fiatalos stílusával még hazai iskolarendszerben is egyedülállónak számít. Az itt látható üzenőfal pedig az ide látogató vendégek keze nyomát őrzi.

 

– Én örömmel hallgattam a diákokat, akik azt mondták, hogy sokkal jobb lett az ebéd, miközben a menzát osztó szakácsok elárulták, a menü és a receptek nem változtak, de a gyerekek mégis úgy érzik, hogy sokkal jobb. Ez elsősorban a környezetnek köszönhető. Irigykedem az ide járó diákokra, mert gyönyörű környezetben tudnak ebédelni, szívesen ebédelnék én is ilyen menzán. Mivel fiatal környezetbe jöttem, hoztam magammal egy hashtag-get, egy #nlgmenza feliratot. Remélem, jó néhány gyerek készít majd itt fotókat és megosztják ezzel a hashtag-gel – mondta Hegedűs Zoltán.

 

Azonban nemcsak a menza újult meg az utóbbi fél évben, mivel három új termet is kialakítottak, az összes többi tantermet is kifestették, burkolatait kicserélték, az öltözőket is felújították és az egész épület energetikai korszerűsítése is megtörtént.

 

– Ezek a beruházások jórészt önkormányzati forrásból valósultak meg, ennek kiegészítéseként pedig a fenntartó, a tankerületi központ számos új berendezéssel egészítette ki a fejlesztést. Az iskolabútorok jelentős része megújult, vagy olyan technikai elem is megjelent, mint az aulában is látható nagyképernyős panel, ahol az iskola életéről is láthatnak filmeket, de a tantermekben is felállítottunk új interaktív táblákat és kivetítő paneleket – mondta Árva László igazgató.

 

Amíg a ’90-es években 400 gyermek járt ide, addig ma már több mint ezer diák tanul az intézményben, ezért is vált szükségszerűvé egy újabb bővítés: tavasszal egy kétezer négyzetméteres új épülettömböt is megépítenek. A Modern Városok Program egymilliárd forintot biztosít erre a beruházásra. A tervek szerint jövő év elején már egy teljes egészében megújult iskola várja majd a diákokat.

 

Megszakítás