Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új pályán játszhatnak a vásárhelyi focisták

A mai napon ünnepélyes
keretek között átadásra került a város új, nagyméretű műfüves labdarúgópályája a
Városi Stadionban. Az ünnepségen felszólalt Albert Flórián hetvenötszörös magyar
és kétszeres világválogatott labdarúgó, Benkő László a Magyar Labdarúgó
Szövetség volt elnöke és Deutsch Tamás országgyűlési
képviselő.

Ha egy város képviselő-testületében megvan az akarat, a szándék, hogy a
hátrányos helyzetű gyermekek számára is biztosítsa a sport lehetőségét, akkor
előbb-utóbb meg is tudja teremteni ennek a feltételeit – összegezte az
ünnepélyes megnyitón dr. Lázár János Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város
polgármestere, országgyűlési képviselő. A város első embere hozzátette:
természetesen mindehhez olyan sportszerető barátok, sportvezetők, sportbarát
vásárhelyi polgárok kellenek, akik folyamatosan biztatják a képviselőket, hogy
minden nehézség ellenére támogassák a sportélet fejlesztését.

– Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt két év alatt két
kisméretű műfüves labdarúgópályát adtunk át, felépült a Hódtói Sportcentrum, és
augusztus 31-én az iskolakezdéskor pedig a nemzetközi sportmérkőzések
lejátszására is alkalmas Eötvös-csarnokot vehetik majd birtokba a fiatalok –
foglalta össze a polgármester

Deutsch Tamás országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: a sport
lényege nem mások legyőzése, hanem az akarat, a szellem diadala, önmagunk
legyőzése, saját magunk meghaladása.

– Erre a küzdeni akarásra mutat jó példát
Hódmezővásárhely Önkormányzata, mikor napjaink jelentős nehézségei ellenére
ilyen lehetőséget biztosít a város fiataljai számára. Ezt kell átadni az újabb
és újabb generációknak, hogy kiálljanak önmaguk, a céljaik, a vágyaik, az
eszméik mellett, mindig és minden körülmények között – fogalmazott a
politikus.

Albert Flórián aranylabdás focista az ünnepségen
elmondta: a mai világban, amikor egymás után szűnnek meg a sportpályák,
különleges öröm számára részt venni egy futballpálya megnyitóján. A legendás
sportoló reményét felezte ki, hogy ez a jelentős támogatás nem csak a
hódmezővásárhelyi, de az egész magyar labdarúgásnak újabb lendületet ad, és
ebből a lendületből merítve lesznek majd fiatal játékosok, akik komolyan veszik
a futball iránti tiszteletet, és továbbviszik mindazt az örökséget, amit
elődeiktől kaptak.

– Valahányszor hazalátogatok, mindig megakad a szemem
valami újdonságon. A város folyamatosan szépül, gazdagodik, akárcsak most,
amikor egy vadonatúj műfüves focipályát adhatunk át a jövő nemzedék
futballistáinak – kezdte beszédét Benkő László a Magyar Labdarúgó Szövetség volt
elnöke, Hódmezővásárhely szülötte.

– Jó látni, hogy vannak, akik áldozatot is vállalnak a
sport és a sportolók jövője érdekében – fogalmazott Kovács Ferenc egykori
válogatott labdarúgó és szövetségi kapitány hozzátéve: jó tudni, hogy lesznek,
akik átveszik a helyünket és továbbviszik a magyar foci
szellemiségét.

A mai napon átadott műfüves labdarúgópálya mintegy
110 millió forint értékű, teljes egészében önkormányzati forrásból épült, 112
méter hosszú és 74 méter széles, világítással valamint a csapadék elvezetésére
szolgáló csatornarendszerrel rendelkezik, így lényegében az év bármely
időszakában használható

Az ünnepélyes megnyitót követően a
Hódmezővásárhely-Ferencváros NB I-es U15-ös bajnoki mérkőzésre került sor,
amelynek kezdőrúgását Albert Flórián végezte el.