Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új parancsnok a vásárhelyi tűzoltóság élén

Új parancsnokkal és új feladatkörrel működik áprilistól a Hódmezővásárhelyi Tűzoltóparancsnokság. Egy országos szintű átalakítás részeként helyben Molnár Pétert Csuka Attila őrnagy váltotta a vezetői székben, jövőre pedig nyolc fővel bővül az állomány. 

A helyi parancsnokváltás egy szervezeti változás eredménye, mivel az Országgyűlés korábbi döntése alapján a katasztrófavédelmi rendszert átalakították és egységes állami irányítás alá kerültek a tűzoltóságok. Ennek egyik lépése volt, hogy április 1-vel egy új állománytáblát adtak ki és a tűzoltók egy új rendszerben kezdték meg működésüket. Ez megyei szinten is teljes átszervezését és bővítést jelent, ugyanis a korábbihoz képest 46 fővel többen látnak el szolgálatot a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon belül. A változás Csongrád megye több városában és települén is érezteti hatását.

– Itt Hódmezővásárhelyen is lesz lehetőség előrelépésre, mivel egy vízszállító gépjármű személyzete kerül beállításra – mondta Szatmári Imre, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

Ez azt jelenti, hogy a jövő évben egy vízszállító gépjárművel bővül az eddigi szerállomány és nyolc fővel több tűzoltó dolgozik majd a helyi parancsnokságon. Emellett több vásárhelyi vezető beosztású tűzoltó áprilistól már más helyszínen és beosztásban tevékenykedik és a korábbi parancsnok Molnár Péter őrnagy is megyei szinten, kiemelt főreferensként folytatja munkáját. Utóda – kinevezett parancsnokként – Csuka Attila tűzoltóőrnagy lett.

– Nehéz időszakra számítok, mert több tapasztalt vásárhelyi kolléga is máshol kezdi meg munkáját a jövőben. Az ő pótlásuk nehéz feladat lesz, de a gondos előkészítő munkának köszönhetően a parancsnokságon több olyan személy is van, aki képes lehet a feladat ellátására – mondta Csuka Attila, kinevezett parancsnok.

Az új parancsnok további nehézségként említette, hogy a tűzoltóság feladatrendszere kibővült a polgárvédelmi tevékenységekkel, és ez komoly komplex feladatellátást jelent, amire komolyan fel kell készülni.