Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új sportágat honosítanak meg

A brazil jiu
jitsu vásárhelyi meghonosítását
tervezi az Éva utcai Mozgás Központ. A még itthon jobbára ismeretlen sportág
edzései október óta tartanak az intézményben.

Idén
márciusában nyílt meg a Mozgás Központ Hódmezővásárhelyen azzal a céllal, hogy
minél több embert kötelezzen el a sport mellett. Itt gyakorol az Energie
Tánccsoport, de tartanak itt tradicionális jiu jitsu és judo, valamint aerobik
edzéseket is. Az intézmény munkatársai egy új sportágat a brazil jiu jitsut
is meg szeretnék honosítani Hódmezővásárhelyen.

– Az 1900-as
évek elején japán jiu jitsu mesterek Brazíliába mentek és ott az önvédelmi
sportágból a helyiek alakították ki a brazil jiu jitsu-t. Ez egy komplex
földharc stílus. Lényege, hogy a gyengébb védekező közel kerül az erősebb támadóhoz,
földre viszi és megakadályozza mozgásában, majd izületi feszítéssel és
torokfojtással harcképtelenné teszi – mondta Fekete Sándor edző.

A sportág
október óta működik Hódmezővásárhelyen, a Mozgás Központban a régió sportágban
jeleskedő versenyzői tartanak rendszeresen bemutatót.


Rendszeresen, heti három alkalommal tartunk ilyen edzéseket. Hétfőn, szerdán és
pénteken este öttől hétig. Koedukált a csoport és fiataltól az idősekig
mindenkit várunk kortól és nemtől függetlenül – mondta Galisz Péter, a Mozgás
Központ üzemeltetője.

Az edzésekre
délutánonként az Éva utca 9. szám alatt lehet jelentkezni. A bemutatókon való
részvétel ingyenes.