Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új szerzemények Vásárhelyen: Rudnay, Tóth Menyhért, Kohán

Az elmúlt két esztendő
hódmezővásárhelyi képzőművészeti gyűjteménygyarapodásából nyílt
kiállítás az Alföldi Galériában. A patinás kiállítóhelyen 3 teremben
sorakoznak a frissen szerzett festmények. A tárlat szimbolikus erejű,
azt mutatja, hogy a gazdasági nehézségek ellenére egy település mer és
tud áldozni a kulturális értékek megmentésére, közgyűjteménybe való
elhelyezésére.

A három
kiállítóteremnyi újonnan szerzett műalkotás között szerepelnek a
Tornyai János Múzeum gyűjteményébe az utóbbi években bekerült
festmények, a múzeumot fenntartó hódmezővásárhelyi önkormányzat által
megvásárolt művek és az elmúlt esztendők Őszi Tárlataira készült
vásárhelyi kötődésű alkotások is.

Nagy Imre
művészettörténész, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ
igazgatója elmondta, a közgyűjtemény saját forrásaiból és az NKA
pályázati támogatásából tudta bővíteni képzőművészeti kollekcióját, de
ajándékként is kerültek a múzeumba művek.

Az új
szerzemények között láthatunk régen elhunyt művészektől és élő
kortárs alkotóktól származó festményeket egyaránt. A kiállításon megtekinthető
az önkormányzat által vásárolt öt – korábban a műtárgypiaci érdeklődés
homlokterében álló – Tóth Menyhért alkotás. Az 1980-ban elhunyt Tóth
Menyhért festményei ma a legkelendőbb „árucikkek” a jeles budapesti
aukciókon. Tóth Menyhért egyedülálló stílust teremtett, bár egyesek szerint Tóth festői felfogására erősen hatott Van Gogh
látásmódja is.

Az új
szerzeményi tárlaton megtekintő Kohán György „Virágcsendélet
szivárvánnyal” című alkotása is. Az ötvenes-hatvanas években készült
értékes művet a vásárhelyi múzeumnak egy idős asszony adta el. A néni
férje egykoron cserépkályhakészítőként dolgozott, s egyik munkáját
ezzel a Kohán-festménnyel fizették ki. A család büszke volt a
szerzeményre, lakásdíszként a szobájuk falán helyezték el. A
„cserépkályhaüzlet” legalább négy évtizeddel ezelőtt köttetett. Az idős
tulajdonosnő tavaly döntött úgy, hogy az a leghelyesebb, ha
közgyűjteménybe kerül a hosszú éveken át családi körben őrzött darab.

Az új
szerzemények között szerepelnek festmények a legendás, már nem élő
mesterektől, Rudnay Gyulától, Nyilasy Sándortól és Patkó Károlytól, de
vannak művek a közelmúltban elhunyt Fodor Józseftől is. A kortárs
művészeket többek között Balogh Gyula, Czene Márta, Kondor Attila, Nagy
Gábor, Szabó Ábel és Szkok Iván képviseli.