Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Új taggal bővült a Vásárhelyi Pusztáért Szövetség

A Vásárhelyi Pusztáért Szövetség második megbeszélésére hétvégén került sor Kardoskúton. A mára már hét települést tömörítő egyesület azzal a szándékkal alakult, hogy együtt próbálja megvédeni a puszta értékeit, és fejleszteni a térséget. A tagok kialakították a működési szabályzatot, majd ünnepélyes keretek között elültették a szövetség fáját is.

A Vásárhelyi Puszta értékeinek védelme és fejlesztése érdekében idén januárban Hódmezővásárhely, Orosháza, Székkutas, Kardoskút, Békéssámson, Nagymágocs és a Körös Maros Nemzeti Park részvételével, valamint az Olvasókörök Szövetségének támogatásával megalakult a Vásárhelyi Pusztáért Szövetség. Azóta a hat településhez még egy csatlakozott, így mostantól Pusztaföldvár is tagja az egyedülálló kezdeményezésnek, melynek ötletgazdája Szenti Tibor néprajzkutató volt.

– Ennek a hét településnek az embereit úgy fogjuk össze, hogy az őket segítse. Ezt a nyomorúságot, ami rájuk szakadt, ezt valahogy előremozdítsuk. A turisztikát visszahozva azt szeretnénk bemutatni, hogy bár tanya már nincs, de ahogyan a Nemzeti Park tartja ezen a területen az állatokat, csodálatos növények is előkerültek. Ha ezekre építünk, akkor újra fel lehet virágoztatni ezt a területet – mondta Szenti Tibor néprajzkutató.

A települések vezetői ezen a hétvégén találkoztak másodjára a kardoskúti olvasókör épületben, hogy kidolgozzák a szervezet működési szabályzatát és összegyűjtsék azokat a javaslatokat, melyek a puszta érdekét szolgálnák a jövőben. Mivel a fejlesztéshez összefogásra van szükség, ezért közös európai uniós pályázatokban is gondolkodnak.

– 2014-től indul az új kiírási ciklusa az uniós pályázatoknak, amire mi is nagyon számítunk, ez egyébként kulturális együttműködést is takar. Itt már konkrét javaslatok elhangoztak arra vonatkozólag, hogy ezt a hét települést először össze kellene kötni kerékpárúttal és úttal. Nagyot mertünk álmodni, melyhez nyilván figyelnünk kell majd a pályázati lehetőségeket is – mondta Deák György, a Olvasókörök Szövetségének társelnöke.

A pusztai népek közös érdekérvényesítése kapcsán az itt előállított mezőgazdasági termékek közös védjeggyel való ellátása is szóba került, amely a minőség garanciája mellett a munkahelyteremtést is szolgálná.

– A mai tendencia előtt nem lehet fejet hajtani, vagyis az elvándorlással kapcsolatban nem tenni semmit. Úgy érzem, ennek a szövetkezésnek az lehet a célja, hogy a fiatalokat helyben tudjuk tartani – mondta Lengyel György, Kardoskút polgármestere.

A hét település képviselői az egykori olvasókör udvarán diófát ültettek, melyre szalagokat kötöttek, ezzel szimbolizálva az összefogást.

Megszakítás