Tisztújítást tartott a Helyi Rádiók Országos Egyesülete pénteken Székesfehérváron; az egyedüli jelöltként induló Égető Gyulát, a hódmezővásárhelyi Rádió 7 tulajdonos-ügyvezetőjét választották új vezetőnek – közölte a szervezet az MTI-vel.
A közlemény szerint az új elnök köszöntőjében kiemelte: tovább kívánja erősíteni a szervezet érdekvédelmi szerepét, de emellett nagy hangsúlyt kíván fektetni rádiós szakmai feladatokra is, a helyi rádiók reklámpiacon történő közös fellépésére, valamint a kommunikáció erősítésére.
Hozzátették: a közgyűlés az egyesület leköszönő elnökének, Radetzky Andrásnak tiszteletbeli elnöki címet adományozott.
(MTI)