116
család vette át ma délelőtt babakötvényt a Városháza Dísztermében. Hódmezővásárhely önkormányzata már négy éve minden vásárhelyi gyermeknek havonta négyezer forintot tesz félre, hogy évek múltán a fiatalokat segítse az első vásárhelyi ingatlan megvásárlásában.
Hódmezővásárhely Önkormányzata 2006-ban alapította a babakötvényt, ami lényegében egy előtakarékosság minden vásárhelyi gyermek számára. Az önkormányzat a gyermekeknek havonta négyezer forintot
különít el egy erre a célra létrehozott alapítvány bankszámláján. A kamatokkal növelt pénzösszeget tizennyolcadik
életévük betöltését követően lakásvásárlásra vagy -építésre használhatják majd
fel.
–
Több mint 146 millió forint van jelenleg a gyermekek számláján – adott tájékoztatást Bán Csaba, a Vásárhelyi Fiatalokért
Közalapítvány kuratóriumi elnöke.
Ma
délelőtt 116 gyermek vehette át a babakötvényt, velük együtt már 1440-en
tartoznak a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítványhoz, vagyis már ennyi babának van kötvénye.
–
Nagyon jó lehetőség lesz ez a gyermekeknek, ha a városban akarnak
letelepedni felnőtt korukban – nyilatkozta az egyik résztvevő apuka, Konkoly
Krisztián.
–
Nekünk nem volt ilyen lehetőség, a kislányunknak legalább meglesz az alapja a
házhoz, könnyebb lesz az életét elkezdeni, mint nekünk volt – tette hozzá egy
édesanya, János Fatime.
A
kötvényen lévő összeget akkor kapják majd meg a gyerekek, ha a városban
szeretnének letelepedni, s a pénzt lakásépítésre, illetve -vásárlásra
fordítják.
A mai
ünnepségen dr. Kószó Péter alpolgármester és Bán Csaba kuratóriumi elnök adta át
az érintetteknek a babakötvényt. Műsorral Száraz Nagy Brigitta szórakoztatta a
megjelenteket.